Mások ezeket rendelték
Paul Emberson: Párhuzamos világok
Kedves Olvasónk! Örömmel számolunk be, hogy 2022 szeptemberétől a Szabad Gondoltok Háza közössége egy új kiadványt jelentet meg SZABAD GONDOLATOK HÁZA – FÜZETEK címmel. Új füzetsorozatot indítunk, amely szorosan kapcsolódik múltunkhoz is. A Szabad Gondolat folyóiratban időszakos kiadványként, mellékletként jelentettünk meg olyan írásokat, amelyeket fontosnak tartottunk, de az újság terjedelmi kereteit meghaladták. Mostani, új sorozatunkat azzal a határozott céllal indítjuk, hogy napjainkban és az elkövetkező nehéz időkben szellemi támaszt nyújtson. De ennél is többet szeretnénk: olyan szellemi táplálékot adni, amely ébresztően hat, és cselekvésre serkenti az egyes embereket – és még inkább a formálódó közösségeket. A Szabad Gondolatok Háza közössége új életcélt tűzött ki magának. Létre akarunk hozni az ország valamelyik csücskében egy olyan központot, ahol a biodinamikus gazdálkodás, a gyógynövény-feldolgozás, az Élő Tudományok Háza mellett különböző régi-új mesterségeket tanulhatnak meg a kezdeményezésünk fókuszpontjában álló fiatalok; ahol rátalálhatunk a tudomány, a művészet és a szakralitás egykor volt egységére. A sokféle szellemi és gyakorlati foglalkozást magába foglaló iniciatívát akár „emberképzőnek” is nevezhetjük. Ebben a sokoldalú élettevékenységben kiemelt szerepet játszik a technika, és ezzel összefüggésben a moralitás kérdése, mint jelen kultúrkorszakunk legnagyobb kihívása. Ezért indítjuk sorozatunkat Paul Emberson erre vonatkozó három kötetes könyvének egy fejezetrészletével, amely egy alig ismert és felismert témával foglalkozik, nevezetesen a világ és az ember fejlődését veszélyeztető kvantumfizika és a „nyolcadik szféra” összefüggéseivel. Azt reméljük, hogy az első füzet (és a soron következők is) további meg- és felismeréshez vezetik az olvasót, valamint a nehéz időkben bátorítóan hatnak, hogy a jót cselekedhessük. Frisch Mihály Részlet a szerző Von Gondhishapur bis Silicon Valley (Gondishapurtól a Szilícium-völgyig) című könyvének XII. fejezetéből (utolsó két alfejezet) „Fejünkben – ahogy Rudolf Steiner mondja – gondolataink által képesek vagyunk magunkból kiemelkedni, és a Jót a Gonosztól megkülönböztetni. Valóban! De képesek vagyunk arra is, hogy gondolatainkban, magunkból kiemelkedve elhibázzuk a különbségtételt a Jó és a Gonosz között. Képesek vagyunk arra, hogy gondolatainkban egyenesen a nyolcadik szférához emelkedjünk. És éppen ez történt.” (Paul Emberson)
Vetési naptár 2023
Kedves Olvasók, kedves Érdeklődők! A Magyar Biodinamikus Egyesület gondozásában évről évre megjelenő Maria Thun féle Vetési naptár 39-ik magyar kiadását foghatják kezükbe. Az eredeti német nyelvű kiadvány 62 éve jelent meg először. Sokuk számára bizonyára ismert, hogy a Vetési naptár Maria Thun kozmikus konstelláció kutatásainak és vetési kísérleteinek összegzéseként született meg, amihez az inspirációt Rudolf Steiner Mezőgazdasági előadásaiból merítette. A vetési naptár táblázataiból egyértelműen kiolvasható, hogy a Hold éppen melyik csillagkép előtt tartózkodik, és annak milyen impulzusát közvetíti a talajnak, amit aztán a magvak, növények felfognak és kifejezésre juttathatnak fejlődésükben. Nagy segítség ez a bio és biodinamikus gazdáknak, kertészeknek, szőlészeknek, és a méhészeknek. Munkáik tervezésénél figyelembe tudják venni, hogy a Hold éppen gyökér, levél, termés vagy virág impulzust közvetít, esetleg az adott időszak éppen kihúzott idő, ami semmiféle mezőgazdálkodási, méhészeti munkára nem alkalmas. Az ajánlatok alkalmazásával - ha a gazdálkodáshoz kapcsolódó egyéb körülmények is rendelkezésre állnak, és vegyszer, vagy műtrágyahasználat nem károsítja a termesztést, - abban az esetben jó terméseredményekre és magasabb minőségre számíthatunk. Ha figyelmesen forgatják a Vetési naptárt, akkor feltűnik, hogy utalások vannak benne az időjárási tendenciákra is. Ezek természetesen nem váltják ki a rövidtávú vagy napi időjárás-jelentéseket, de mindenképpen jelzik a fontos változásokat. Az elmúlt évek igen meleg időjárása a 2024-es évben a Vetési naptár előrejelzései alapján változni látszik, és az enyhébb évkezdet után több földes, hideget hozó csillagképi bolygóhatás érvényesül majd az év folyamán. A talajhő 2024-ben április helyett május közepén áll be, ezt mindenképpen érdemes figyelembe venni a tavaszi munkálatoknál. Összességében az egész év a földes, vizes trigonok jegyében zajlik, ami hűvösebb, nedvesebb napokat eredményez, ha egyéb tényezők nem befolyásolják az időjárást. A növényvédelmi munkák tervezésénél ajánlatos erre gondolnunk. A 2024-es Vetési naptár részletesen és mélyrehatóan foglalkozik a biológiai növényvédelem egy idáig ritkábban tárgyalt lehetőségével, a gyógynövényekből készült teák növényvédelmi és egyéb hatásaival. Maria Thun részletesen kikísérletezte, mely teának milyen hatása van adott növénykultúrákban. Pontos ajánlásai alapján a teákat a preparátumok alkalmazása mellett eredményesen használhatjuk növényállományunk védelmére.

Sonett Mosogatószer - szenzitív 1l
Mindenkinek, akinek érzékeny bőre van és kézzel mosogat. Semleges illat és sok allergiásnak megfelelő. Szenzitív termékeinket allergiások számára különösen ajánljuk. Nem tartalmaz: -Illatanyagokat -Tartósítószereket -Színező- és töltőanyagokat -Kőolajszármazékot -Enzimeket, GMO anyagokat Összetételére jellemző: -Csak növényi tenzideket tartalmaz -Teljes mértékig biológiailag lebomló -Az összes összetevőt feltüntetjük, tekintet nélkül a mennyiségre

