Mások ezeket rendelték
Gellért Ferenc: Önmagunk lelki megerősítése
Ez egy könyv, ami csak akkor szól Neked - ha jobbá, - lelkileg erősebbé - és kiegyensúlyozottabbá akarsz válni. Megismerhetsz egy egyszerű gyakorlatsort arra, hogyan tudod a gondolataidat, szándékaidat és érzéseidet tudatosabbá és rendezettebbé tenni. Ha gondolataidat, elhatározásaidat és érzelmeidet jobban uralod, akkor jobb, lelkileg erősebb és kiegyensúlyozottabb leszel. Pozitívabbá és előítéletmentesebbé is teheted magad. Ha az itt leírt módon azzá teszed magad, akkor még erősebb lehetsz. A hat mellékgyakorlatról: „Rudolf Steiner több művében és sok előadásában szólt a magasabb megismerés szintjeiről, fejlesztéséről és az írásom vázát alkotó hat mellékgyakorlatról, amelyekkel hat erényt, azaz tulajdonságot képezhetünk ki magunkban. Egyéb lelki gyakorlatot, meditációt csak velük párhuzamosan ajánlatos végezni, mivel a szellemi úton való eltévelyedésektől ezek fáradhatatlan ismétlése véd meg. Ezzel biztos alapra tudjuk helyezni a lelki és szellemi világra irányuló megismerési törekvéseinket. Úgy vélem – és erre maga Rudolf Steiner is utal –, hogy e gyakorlatok végzése minden ma élő ember számára is hasznos lehet. Ezért nevezik ezeket alapgyakorlatoknak is. A hat gyakorlattal az alábbi tulajdonságokat fejleszthetjük ki: 1 tárgyilagos és logikus gondolkodás 2 kezdeményező cselekvés 3 kiegyensúlyozottság 4 pozitivitás 5 előítéletmentesség 6 belső harmónia A gyakorlatok megismerése előtt álljon itt három idézet Rudolf Steinertől: ’[...] életüket az itt közölt irányelvek szerint berendezni még azoknak is hasznos, akik nem akarják vagy nem tudják a szellemi iskolázás útját járni’ ’Aki ezeket a gyakorlatokat megfelelően végzi, a gyakorlatok közben rátalál lelki életének hiányosságaira és hibáira, de meg fogja találni azokat az éppen az ő számára szükséges eszközöket is, amelyekkel intellektuális, érzésbeli és jellembeli életét erősítheti és biztossá teheti.’ A ’[...] gyakorlatok közvetve és fokozatosan azt is eredményezik, amire eredetileg nem is látszanak hivatottnak. Ha például valakinek kevés az önbizalma, bizonyos idő múlva észreveszi, hogy a gyakorlatok révén önbizalma megnőtt.’ […] A gyakorlatok elsősorban a hétköznapi életre tesznek bennünket alkalmasabbá. A könyv első részében az antropozófia néhány alapvető tanításába beágyazva részletesen tárgyalom, hogy mire kell figyelni a gyakorlatok kivitelezésénél, és milyen hasznuk van a mindennapokban. Még a nem túl súlyos lelki problémákkal, depresszióval küszködő emberek is eredményeket érhetnek el. Másrészről a tulajdonságok elsajátítása a szív közelében lévő úgynevezett lelki-szellemi észlelőszerv kifejlesztéséhez szükségesek, ezért róluk a második részben a szellemi iskolázási út részeként szólok. Ott főként e gyakorlatok magasabb megismerésben betöltött szerepe és jelentősége kerül előtérbe, különféle szellemi összefüggésekben. Kitérek a magasabb megismerés régebben alkalmazott módjaira is, és arra, hogyan függ össze a hat gyakorlat az ember lényével, a világgal, az ember halála utáni életével és az elemek világával.” Puha kötés, A/5-ös méret, közel 200 oldal.
Gellért Ferenc : Beszédhangok titkai
Ritkán akad a kezünkbe egy ehhez fogható könyv, amelynek olvasása során akár több száz "Aha " élményben is részünk lehet. Aki szereti átélni a felfedezés örömét, és érdeklődik a nyelv titkai iránt, annak így számos fölvillanyozó élményben lehet része. Ilyen alapokon még a nyelvtan is sokkal érdekesebbé tehető az iskolások számára. A könyv végén az elméleti tudást beszédgyakorlatok egészítik ki. " Ki tudja, hogy a kapa, kés, készít, kettő és kerít szavunk miért pont K-val kezdődik? Vagy a test, Isten, tér és teremt szóban mi a szerepe a T-nek? Ez azzal függ össze, hogy minden beszédhang a valóság egy részt képzezi, arról mond valami jellegzetest. A felsorolt szavak jelentése nagymértékben az említett hang jelentéséből táplálkozik. Kezdetben minden szó a hangzókból nyerte jelentését. A magyar nyelv különösen alkalmas ennek vizsgálatára és bemutatására, mivel sajátossága és jelentősége éppen abban rejlik, hogy az ősi múltat sokkal inkább őrzi, mint más nyelvel. Ezért fedezhető fel ma isa szavak és hangzók jelentése közt gyakran nagyfokú rokonság. Például mi rejlik a B-ben? A szilárd burok, a lezárás és elhatárolás: Ember, burkold be a babát, és tedd a bölcsőbe! - Az ember szavunk utal a bőrre, amely szilárdan burkol. A babát az anya óvo karja öleli körbe, miként a bölcső is. Ugyancsak nagyon árulkodó a -ba, -be, - ban, -ben, -ból, -ből rag jelentése. Az át képezzük a legnyitottabban ezért vele - a rácsodálkozás hangjaként- szinte kiáradunk a környezetbe. Á! Lám milyen csodás! Látod ? Tágra tárt szemekkel és tátott szájjal ámulok és bámulok. Ezzel szemben az U hang főleg a visszahúzódás és az ellenszenv érzésének a kifejezésére alkalmas, amelyre könnyen ráébredhetünk: Hú! Fúj de rút! Úgy unom: csúf, utálom és undorodom tőle! " Kinek szól a könyv? Annak, akit érdekel - a magyar nyelv, - a nyelv és a nyelvkeletkezés, - a beszéd, - a beszédképzés, - az ősnyelv Miért érdemes ezt a könyvet elolvasnod? - Mert ilyen megvilágításban valószínűleg sem a beszédhangokról, sem a magyar nyelvről nem olvastál még. - Mert belőle megtudhatod, hogy a beszédhangoknak milyen jelentése van. - Mert megtudhatod, hogy sok magyar szó miként rejti magában a szót alkotó hangzók jelentését. - Mert valószínűleg sok-sok érdekes nyelvi felismerésben lehet közben részed. - Mert a beszédhangokról szóló ismeretek révén elevenebbé és szorosabbá válik a kapcsolatod a (magyar) nyelvhez és szelleméhez. Nem kérdés, hogy annak, akit a nyelv kérdései – főleg a magyar nyelv –, valamint a létezés spirituális megközelítése foglalkoztat, nem szabad kihagynia ezt a művet. Ha nyitott vagy a beszédben és a magyar nyelvben rejlő bölcsesség megismerésére, akkor ez a könyv legfőképpen Neked szól. A könyv szellemi, pontosabban antropozófiai alapokon íródott, ám ez nem jelenti azt, hogy akármilyen világszemlélettel ne lehetne gazdagodni általa. Puhatáblás, 254 oldal, B/5-ös (165x235 mm) méretben
Paul Emberson A klónozásról és az elveszett hierarchiáról
„A XX. században az emberiség megtanulta hogyan lehet az anyagot átalakítani – atomi részecskékkel történő bombázás révén – egyik elemből egy másik elemmé. A század során így nagymértékben befolyásoltuk az ásványvilágot. A legújabb események azt mutatják, hogy a XXI. században megtörténnek az első lépések az élővilág átalakítására, amivel megkezdődik az életfolyamatok fölötti ellenőrzés megszerzése… Amikor megpillantjuk a szaporodás emelkedett, kozmikus aspektusát, amelyet megkíséreltem vázolni Önöknek a mai napon, és gondolatainkat a géntechnológia felé fordítjuk, meg kell állapítanunk, hogy az ember mily vakon babrál valamivel, amelynek a megértését csak az igaz szellemtudomány útján lehet megkezdeni… Meg kell értenünk, hogyan inkarnálódik az emberi lélek, és mi történik valójában, amikor a fizikai test kialakul az apa és az anya egyesüléséből származó öröklési folyamatból, és hogy milyen változásokat eredményez a megtermékenyítésbe és az embrionális fejlődésbe beavatkozó technológia. Mindezt világosan kell látnunk ahhoz, hogy felmérhessük a klónozás és a génsebészeti eljárások hatását az elementáris világra… Dolly számos okból fontos volt, ahogy azt már említettem. Az egyik ok, hogy Dolly anyja egy skót feketefejű juh volt, anyja pedig egy hatéves finn dorset juh. Nem, kedves barátaim, ez itt nem tévedés. Dollynak két anyja volt. Nem volt apja. És ha emberi lénynél alkalmazzák ezt a technikát, akkor lehetségessé válik, hogy klónokat állítsanak elő apa nélkül. A férfiak feleslegessé válhatnak…”

