A Föld és ember címet viselő most kiadott előadásai gazdálkodók és kertészek munkacsoportjai által kezdeményezett különböző fórumokon és konferenciákon hangzottak el. Ám az érintett témák, a megfogalmazott gondolatok annyira univerzálisak, annyira túlnőnek egy szűk értelemben vett mezőgazdálkodás keretein, hogy túlzás nélkül mondhatjuk: ezek az előadások mély betekintést nyújtanak emberi létezésünk valós alapjaiba. Miközben"átrágjuk" magunkat e könyv hasábjain, tanulmányozva a világerők "gondolatmenetét", tulajdonképpen gyakorlunk. Gyakkoroljuk abban a formában átélni átélni és megismerni a világot, ahogyan az létrejött. Mozgásában és működésében követjük nyomon a látható kialakulását a láthatalanból és fordítva: a látható elillanását a láthatatlanba- minezt az állatvilág vagy az emberi test folyamatain keresztül. Ezáltal egy olan emberkép formálódik meg bennünk, amely a maga elevenségében mint, "világból sarjadt lény" áll előttünk. Napjainkban bárki megtapasztalhatja , hogy mennyi valótlan, képtelen, szinte betegítő gondolat áraszt el bennünket. Hogy ezek bénító ólomköpenyén át tudjuNK hatolni, szükséges erősíteni gondolkodó erőnket. Dr. Karl König erős, egészséges, gyyógyító erőt hordozó gondolatai bennünket is ösztönözhet arra, hogy valóban rátaláljunk emberi létezésünk valós alapjaira.
"Ez a könyv azokról a környezeti körülményekről kísérel meg képet rajzolni, amelyek a földfelszín termékenységének megőrzéséhez vagy elvesztéséhez vezetnek, ezeket a körülményeket pedig valódi forrásukkal hozza összefüggésbe, legyen az akár természetes evolúciós folyamat, akár mesterséges emberi beavatkozás. Minden egyes ember együttműködését és megértését keresi. Az tehát a vágyunk, hogy az olvasó figyelmét az őt körbevevő tájra, a földkéreg azon részére irányítsa, amellyel kapcsolatba kerül vagy egyszerűen csak úgy, hogy érzékeli, vagy úgy, hogy aktívan műveli. Puha kötés, 198 oldal
A Threefold farmon már hagyományossá vélt Nyári konferencián 1947-ben Ehrenfried Pfeiffer Az emberiség szellemi vezetése címen öt előadást tartott, amely a XII. századtól a XX. századig, Rudolf Steiner korszakáig terjed. Assisi Szent Ferenc, isten barátja, Jakob Böhme és Rudolf Steiner, mint az emberiség szellemtörténetének kiemelkedő individualitásai, életük eseményeinek bemutatásán keresztül ábrázolja az emberiség fejlődésére gyakorolt hatásukat. Tevékenységükön keresztül láthatjuk meg az adott személyiség sorsának dinamikus kibontakozását, mivel életük részletei megvilágosítóbbak lehetnek, mint tanításaik. Sok szép gondolattal találkoznánk, de nem érthetnénk meg egy emberi lény karmáját. Puha kötés, 79 oldal
"... A biodinamikus mezőgazdaságban előállított egészséges táplálék fiziológiai alapot biztosít az efféle pozitív pozitív fejlődéshez. Dr Steiner rámutatott, hogy először a táplálkozási problémát kell megoldani, mielőtt az ember szellemi úton dolgozhatna az éteri impulzusokkal. Az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás erőket szabadít fel az emberben a szellemi tevékenységhez. Az etikai impulzusok előmozdítása azzal történik meg - magyarázta Dr Steiner - hogy az ember levegő-hőszervezetében felszabadulnak a fényerők, folyadékszervezetében a kémiai éter hangerői, szilárd szervezetében pedig az éter erők. Korunk élelmiszerei nem tartalmazzák ezeket az erőket. Ehelyett elméleti gondolkodást eredményeznek, annak összes hűvösségével az ember hőszervezetét illetően, bénító hatásával a fény-levegőszervezetében és az ember hangjára és életére gyakorolt gyengítő hatásával." Puha kötés 104.o 2025
Az Ehrenfried Pfeiffer életmű sorozatunk hetedik kötete a Biodinamikus gyümölcstermesztésről szól. Ehrenfried Pfeiffer az egész gyümölcstermesztés gyakorlatát átfogó gondolatokat tár elénk, kitér minden olyan részletre a talajelőkészítéstől az ültetésen, az ápoláson, metszésen át az alany és a nemes rész rész közötti kapcsolatig, amely ahhoz kell, hogy gyümölcstermesztő faradozásunk eredményes legyen, az adott természeti körülményekhez a legjobban tudjunk alkalmazkodni. Szemléletének középpontjában természetes módon a biodinamika áll, mely az elemi lények világa, a természet és a kertészkedő ember felelős tevékenységéről és összhangjáról szól. Puha kötés, 112 oldal
Christian Rosenkreutz titokzatos individualitás. Száz évente újra inkarnálódik, aktívan és észrevétlenül munkálkodik az emberiség fejlődése érdekében munkatársaival együtt. A rózsakeresztes impulzus Christian Rosenkreutz XIII. századi megjelenésével indult, majd 1378-ban újratestesült. 106 éves élte során 1459 Húsvét szombatján rejtélyes beavatási üzenetet kapott. Hét évet kellett várnia, hogy a legjobb kozmikus állásban vehesse fel azokat az erőket, melyek küldetéséhez szükségesek voltak. A beavatás képi ábrázolását Johann Valentin Andreae tollából ismerhetjük meg 1602- től melyet 1616-ban adtak ki. J.V. Andreae által megjelenített tartalom szellemi magyarázatát Pfeiffer csodálatos képekben ábrázolja a beavatás hét napjával, és annak próbatételeivel. Már a mű címe is magyarázatot igényel. A „kémiai menyegző” makrokozmikusan szellem és anyag összekapcsolódását, valódi nászát hordozza, mikrokozmikusan pedig a magasabb Én és az emberi lénytagok egymáshoz való kapcsolatát, a Szellemén, a Manasz erejének megszületését.
... Michael múltjának szellemi története ismert és nemcsak Rudolf Steiner könyveiben lehet megtalálni, egy része Steiner kora előtt írdott művekből van. Ma még messze vagyunk a szellemi történelem gondolatától, de csak akkor leszünk képesek a történelem menetét megváltoztatni, ha a szellemi történelem ismretté válik és tanítják azt. Rudolf Steiner volt ugyanakkor az egyetlen, aki Michael jelenkori feladatáról is beszélt. " .... az előadó Rudolf Steiner 1919. november 23-án Michael küldetéséről tartott előadásaiból idézett, alátámasztásul annak, hogy többé sem politikai, sem gazdasági, sem szellemi impulzusokat nem fogadhatunk a múltból: hogy az egész földre kiterjedő háború van kilátásban és hogy a másik oldalon egyedül csak Michael útja van. "
Az Ehrenfried Pfeiffer életmű sorozatunk első kötete a Szívelőadások. 1950-ben megtartott három előadás vezérgondolata : „Egészséges szociális élet csak akkor tud kifejlődni, (ha a szívre vonatkozó) régi pumpa elképzelést elvetjük, és lecseréljük a helyesre. Ez tehát olyan téma, amelynek érdekelnie kell a szociális problémákat tanulmányozókat. Az igazi megismerés e tekintetben azt is lehetővé tenné, hogy olyan gépeket építsünk amelyek megfelelnek az ember lényének, harmonizálnak vele, és nem rombolóak számára”. Rudolf Steiner szerint mindkét problémát csak akkor lehet megoldani, „ amikor az emberek tudatában lesznek, hogy az emberi lényben lévő láthatatlan az, ami a szívet hajtja.” A könyv központi eleme, a pumpáló szívről alkotott elképzelés a közismeretet és közvélekedést hamisító súlyos tévedés. A tudomány területére is átszivárgott a tévedhetetlenség dogmája, megteremtve ennek az intellektuális korszaknak a mindent elborító kultuszát. Fontos megértenünk a szív evolúciójának kérdését, ami jövőnk egyik kulcskérdése. A szív mint „híd- szerv” egy olyan érzékelő szerv, amely áthidalja az élők és holtak ma még meglévő szakadékát. Az élet és halál misztériumának eredetforrásánál vagyunk. Rudolf Steinertől kapott imaginációs gyakorlata során Pfeiffer ráébredt a szívnek az idő áramában betöltött híd szerepére. Az ember a teljes Kozmoszt saját szívközpontjában összenyomva, kifelé sugározva azt, a jövő kozmoszát teremti meg. Új szív van kialakulóban, „ korunkban bizonyos változások mennek végbe a szívben, ahol egy ötödik szívkamra fog fokozatosan kifejlődni. Ebben az ötödik kamrában az embernek lesz egy új szerve, mely lehetővé teszi, hogy eltérő módon uralja az életerőket, mint ahogy az jelenleg lehetséges.” Bizonyos okkult erők ellenezték e tudás nyilvánosságra hozatalát, és csak Rudolf Steiner halála árán és után látták be, hogy „ ha ez a tudás a szív központról nem válik ismertté,az emberi nem számára nincs megváltás, csak pusztulás.” Puha kötés, 51 oldal 2019
Ez a kertészeti munka, mely több, mint ötven évvel ezelőtt jelent meg, ma aktuálisabb, mint valaha. A biodinamikus gazdálkodás két úttörője, Ehrenfried Pfeiffer és Erika Riese által írott mű sok olyan küzdelmesen megszerzett igazságot tartalmaz, amelyek szeretetteljes gyakorlati tapasztalásból és mély megismerésből születtek. Ilyen bölcsességhez nehéz bárhol is hozzájutni, és ritkán hozzáférhető nyomtatásban. Puha kötés, 150 oldal Öt illusztrációval és egy kerttervvel
Az „éteri” vagy „éteriség” kifejezést az antropozófiai nyelvben rendkívül gyakran használjuk. Minden, ami az élettel összefügg, az az éteriséggel függ össze. Gyakorlati életünkben – a gyógyászattól kezdve a biodinamikus mezőgazdaságon, a Waldorf-pedagógián vagy az euritmián át egészen a jövőnket meghatározó éteri technikáig, „morális technikáig” bezárólag – minden az éteriség ismeretét feltételezi. Az éteri Krisztus megjelenése a Föld szférájában a golgotai misztérium óta az emberiség legfontosabb eseménye. Ahhoz, hogy ebben a hatalmas kozmikus történésben felismerjük feladatainkat, és cselekvő emberré váljunk, ehhez is az éteri világ mélyebb ismerete szükséges. Dr. Ernst Marti még fiatal orvosként Dr. Ita Wegmantól kapta azt a feladatot, hogy tanítsa az éteriséget. Ennek az életfeladatnak a – részben befejezetlen – gyümölcse ez a könyv. A könyv első részében foglalkozik az éteri világgal, összefüggésben a természettudomány, az emberi tudat, a Föld és a Kozmosz, valamint a tér fejlődésével. Részletesen tárgyalja az univerzális erőket (négy éter), a természetben működő ellenerőket (központi erőket), valamint a természetalatti erőket (elektromosság, mágnesesség, magerők). A második részben részletesen megismerkedhetünk a világunkat megjelenítő képzőerőkkel, így az alakképző, a formaképző és a szubsztanciaképző erőkkel. Az éteri képzőerők kutatásának gyakorlati alkalmazásaként olvashatunk Mária Thun vetési naptáráról és a gyógyeuritmia néhány alapvetéséről. A könyvet olvasva egyre világosabbá válik, ahogy a láthatatlan, a természetfeletti működik a látható világban, és ahogy ennek hatására felépül a természet az összes élőlényével együtt. Az emberiségnek – ahhoz, hogy küldetéséhez méltó jövője lehessen – meg kell ismernie az éteriséget! Ennek egyik megközelítése Ernst Marti munkája. Szeretettel ajánljuk a könyvet Waldorf-tanároknak, gyógyítóknak, euritmistáknak, biodinamikus gazdáknak és mindenkinek, aki a világ teljes valóságával szeretne megismerkedni.
„Az ember nem a kozmikus fejlődés véletlen mellékterméke, hanem a teremtés egészének középpontjában áll. Csak az ember kutatása által lebbenthetjük fel a fátylat a teremtés értelméről. Ha ezt az általános szabályt a kémia területére alkalmazzuk, az a következőket eredményezi: azokat a jelenségeket, melyek az anyagok kölcsönhatása során jönnek létre, illetve azokat a törvényeket, melyeknek engedelmeskednek, csak akkor ragadhatjuk mag valódi mélységükben, ha összefüggésbe hozzuk őket az emberben zajló életfolyamatokkal. Ennek belátása nemcsak a kémia mint szakterület, hanem a kémiát tanító tanár számára is óriási jelentőséggel bír. Hiszen csak akkor várhat el igazi érdeklődést tanítványaitól, ha tárgya a legszorosabban összefügg az ember lényével...” A tartalom: Előszó Bevezetés (Wolfgang Schad) Alapvető adalékok a kémiatanítás módszertanához Tanítás a 7. osztályban (tűz,só,víz,fémek) Tanítás a 8. osztályban (cukor, keményítő,fehérje,zsírok,olajok) Tanítás a 9. osztályban (szén-dioxid-asszimiláció, alkohol, keményítő, növényi savak,cellulóz,zsírok és zsírsavak)
„Abban a nem mindennapi helyzetben vagyok, hogy osztálytanító lehetek egy Waldorf-iskolában. Abban a hitben élek, hogy ez egy kivételes helyzet. Abban a kegyben van részem, hogy minden áldott napom valódi élményeket ad. Abban reménykedem, hogy a valóságot tudom megérinteni a majdan felnövő gyerekek révén.” Ezekkel a szavakkal kezdi írását egy szombathelyi osztálytanító, aki a továbbiakban számos kérdést vet fel, melyek segíthetik, hogy nagyobb rálátással és biztonsággal álljunk benne azokban a folyamatokban, amelyek a Waldorf-iskolával való kapcsolatunk révén kerültek előtérbe. Ajánlott pedagógusoknak és szülőknek.