Biodinamikus és Waldorf termékek

belépés / regisztráció
belépve maradok
Jelszó emlékeztető
Jelszó emlékeztető
0
A kosár üres
Kezdőlap Termék előállítók Szabad Gondolatok Háza Alapítvány

Szabad Gondolatok Háza Alapítvány

A Szabad Gondolat immár 26. éve jelenik meg negyedévenként: Húsvétra, Szent János-napra, Szent Mihály-napra és Karácsonyra – az alábbi, nagyrészt állandó rovatokkal:

Antropozófia, Művészet, Környezet, Technika/Tekhné, Gyógyászat, Szociális élet és hármas tagozódás, Világhelyzet, Kozmológia, Környezet, Nevelésművészet.

A lap tartalma szorosan kapcsolódik az életünket jelenleg érintő legfontosabb kérdésekhez.

Termékek

Állat és növénytan R. Steiner pedagógiájában

Értekezések a Stuttgarti Szabad Waldorf -iskola tanári kollégiuma részére 1919-ben tartott szemináriumi és módszertani-didaktikai kurzushoz. Gerbert Grohmann évtizedekig tanított Waldorf iskolákban, közben mindvégig tanulmányozva Rudolf Steiner növénytanra és állattanra vonatkozó kijelentéseit, utalásait. Könyvében ezekről a tapasztalatairól ad számot. Hosszú pályája során olyan összefüggésekre derített fényt, melyek Steiner utalásainak felületes olvasásakor könnyen elsikkadhatnak - melyek nélkül azonban nem lehet igazából művelni azt a nevelésművészetet, ami nem csupán módszer, hanem az ember- és világfejlődés összefüggéseinek ismeretében a gyerekekkel végzett munka során megszülető eleven művészet. Tartalom:  -I.rész ÁLLATFORMA - EMBERSZELLEM A kilencedik életév előtt a gyerekkel csak elbeszélő módon beszélünk a természetről Miért a kilencedik-tizedik életévben kezdődhet az állattan? Az állattan alapja: átfogó emberkép A módszertani-didaktikai kurzus hetedik előadásához Tanpélda a tintahalról, az egérről és az emberről Fejállatok, mellállatok, anyagcsere-végtagállatok Közlések Rudolf Steiner 1920 és 1924 között tartott nyilvános előadásaiban. Látszólagos ellentmondások A természettani olvasókönyvek szükségességéről és céljáról II. rész NÖVÉNY - FÖLDLÉNY - EMBERLÉLEK  

3400 Ft / db
3400 Ft/db

Az európai közép misztériuma

Ezt a könyvet Ludvig Polczer Hoditz (1869-1945 ) politikai-történelmi főművének tekithetjük, gyümölcse Polczer politikai-történelmi területen szerzett gazdag tapasztalatainak, valamint Rudolf Steiner szellemtudományán nyugvó iskolázásának.  A könyv egy világtörténelmi sorselmélkedés Rudolf Steiner két fejtegetésével és tíz képpel. 

3900 Ft / db
3900 Ft/db

Ernst Marti: Az éteriség

Az „éteri” vagy „éteriség” kifejezést az antropozófiai nyelvben rendkívül gyakran használjuk. Minden, ami az élettel összefügg, az az éteriséggel függ össze. Gyakorlati életünkben – a gyógyászattól kezdve a biodinamikus mezőgazdaságon, a Waldorf-pedagógián vagy az euritmián át egészen a jövőnket meghatározó éteri technikáig, „morális technikáig” bezárólag – minden az éteriség ismeretét feltételezi. Az éteri Krisztus megjelenése a Föld szférájában a golgotai misztérium óta az emberiség legfontosabb eseménye. Ahhoz, hogy ebben a hatalmas kozmikus történésben felismerjük feladatainkat, és cselekvő emberré váljunk, ehhez is az éteri világ mélyebb ismerete szükséges. Dr. Ernst Marti még fiatal orvosként Dr. Ita Wegmantól kapta azt a feladatot, hogy tanítsa az éteriséget. Ennek az életfeladatnak a – részben befejezetlen – gyümölcse ez a könyv. A könyv első részében foglalkozik az éteri világgal, összefüggésben a természettudomány, az emberi tudat, a Föld és a Kozmosz, valamint a tér fejlődésével. Részletesen tárgyalja az univerzális erőket (négy éter), a természetben működő ellenerőket (központi erőket), valamint a természetalatti erőket (elektromosság, mágnesesség, magerők). A második részben részletesen megismerkedhetünk a világunkat megjelenítő képzőerőkkel, így az alakképző, a formaképző és a szubsztanciaképző erőkkel. Az éteri képzőerők kutatásának gyakorlati alkalmazásaként olvashatunk Mária Thun vetési naptáráról és a gyógyeuritmia néhány alapvetéséről. A könyvet olvasva egyre világosabbá válik, ahogy a láthatatlan, a természetfeletti működik a látható világban, és ahogy ennek hatására felépül a természet az összes élőlényével együtt. Az emberiségnek – ahhoz, hogy küldetéséhez méltó jövője lehessen – meg kell ismernie az éteriséget! Ennek egyik megközelítése Ernst Marti munkája. Szeretettel ajánljuk a könyvet Waldorf-tanároknak, gyógyítóknak, euritmistáknak, biodinamikus gazdáknak és mindenkinek, aki a világ teljes valóságával szeretne megismerkedni.  

4800 Ft / db
4800 Ft/db

Fritz.H.Julius: A fenomenológiai kémia alapjai

„Az ember nem a kozmikus fejlődés véletlen mellékterméke, hanem a teremtés egészének középpontjában áll. Csak az ember kutatása által lebbenthetjük fel a fátylat a teremtés értelméről. Ha ezt az általános szabályt a kémia területére alkalmazzuk, az a következőket eredményezi: azokat a jelenségeket, melyek az anyagok kölcsönhatása során jönnek létre, illetve azokat a törvényeket, melyeknek engedelmeskednek, csak akkor ragadhatjuk mag valódi mélységükben, ha összefüggésbe hozzuk őket az emberben zajló életfolyamatokkal. Ennek belátása nemcsak a kémia mint szakterület, hanem a kémiát tanító tanár számára is óriási jelentőséggel bír. Hiszen csak akkor várhat el igazi érdeklődést tanítványaitól, ha tárgya a legszorosabban összefügg az ember lényével...” A tartalom: Előszó Bevezetés (Wolfgang Schad) Alapvető adalékok a kémiatanítás módszertanához Tanítás a 7. osztályban (tűz,só,víz,fémek) Tanítás a 8. osztályban (cukor, keményítő,fehérje,zsírok,olajok) Tanítás a 9. osztályban (szén-dioxid-asszimiláció, alkohol, keményítő, növényi savak,cellulóz,zsírok és zsírsavak)

3100 Ft / db
3100 Ft/db

G. Ekler Ágnes A Waldorf-pedagógia és a korproblémák

„Abban a nem mindennapi helyzetben vagyok, hogy osztálytanító lehetek egy Waldorf-iskolában. Abban a hitben élek, hogy ez egy kivételes helyzet. Abban a kegyben van részem, hogy minden áldott napom valódi élményeket ad. Abban reménykedem, hogy a valóságot tudom megérinteni a majdan felnövő gyerekek révén.” Ezekkel a szavakkal kezdi írását egy szombathelyi osztálytanító, aki a továbbiakban számos kérdést vet fel, melyek segíthetik, hogy nagyobb rálátással és biztonsággal álljunk benne azokban a folyamatokban, amelyek a Waldorf-iskolával való kapcsolatunk révén kerültek előtérbe. Ajánlott pedagógusoknak és szülőknek.

3100 Ft / db
3100 Ft/db

Paul Emberson A klónozásról és az elveszett hierarchiáról

„A XX. században az emberiség megtanulta hogyan lehet az anyagot átalakítani – atomi részecskékkel történő bombázás révén – egyik elemből egy másik elemmé. A század során így nagymértékben befolyásoltuk az ásványvilágot. A legújabb események azt mutatják, hogy a XXI. században megtörténnek az első lépések az élővilág átalakítására, amivel megkezdődik az életfolyamatok fölötti ellenőrzés megszerzése… Amikor megpillantjuk a szaporodás emelkedett, kozmikus aspektusát, amelyet megkíséreltem vázolni Önöknek a mai napon, és gondolatainkat a géntechnológia felé fordítjuk, meg kell állapítanunk, hogy az ember mily vakon babrál valamivel, amelynek a megértését csak az igaz szellemtudomány útján lehet megkezdeni… Meg kell értenünk, hogyan inkarnálódik az emberi lélek, és mi történik valójában, amikor a fizikai test kialakul az apa és az anya egyesüléséből származó öröklési folyamatból, és hogy milyen változásokat eredményez a megtermékenyítésbe és az embrionális fejlődésbe beavatkozó technológia. Mindezt világosan kell látnunk ahhoz, hogy felmérhessük a klónozás és a génsebészeti eljárások hatását az elementáris világra… Dolly számos okból fontos volt, ahogy azt már említettem. Az egyik ok, hogy Dolly anyja egy skót feketefejű juh volt, anyja pedig egy hatéves finn dorset juh. Nem, kedves barátaim, ez itt nem tévedés. Dollynak két anyja volt. Nem volt apja. És ha emberi lénynél alkalmazzák ezt a technikát, akkor lehetségessé válik, hogy klónokat állítsanak elő apa nélkül. A férfiak feleslegessé válhatnak…”

3100 Ft / db
3100 Ft/db

Paul Emberson: A gépek és az emberi szellem

Az ​ember jövője összefonódik gépeink jövőjével. Az ember saját testi organizmusa és az őt körülvevő technikai rendszerek közötti korábbi világos különbség már szinte elmosódik és végül majd teljesen eltűnik. Eljön az az idő, amikor az emberi lélek majd olyan „hibrid entitásban” inkarnálódik, amely részben ember, részben gép. De az akkori gépek nagyon különböznek majd attól, amit idáig megszoktunk: néhányuk nagyon csúnya és gonosz lesz, néhányuk pedig morális és inspirálóan szép. A technika fejlődésében mi a saját jövőbeli földi létezésünket készítjük elő. Ez az első átfogó szellemtudományos áttekintés az ember és gép valódi megosztott jövőjéről. Igaz, sokat írtak már az emberi és gépi intelligencia egyesítéséről, mivel a digitális elektronika egyre újabb utakat talál ahhoz, hogy az embert még szorosabban kösse hozzá az Internethez. A jelenlegi intelligens gépek azonban csupán átmeneti formái annak, amely potenciálisan egy sokkal mélyrehatóbb technika. Az olyan kibervilágbeli guruk, mint Ray Kurzweil vagy Henry Markram legijesztőbb víziói a jelentéktelenségig halványulnak, ha összehasonlítjuk őket Rudolf Steiner messzire nyúló jövőképeivel, melyeket szellemi kutatásai tártak fel.

4800 Ft / db
4800 Ft/db

Paul Emberson: A táplálék halála és az emberiség feltámadása

Rudolf Steiner hatalmas impulzust adott Koberwitzben, mezőgazdasági kurzusa keretében. Ezen a kurzuson forradalmi módszereket vázolt fel a föld gyógyítására, egy megújuló mezőgazdasági technika kifejlesztésére, új gabonafélék és zöldségek termesztésére, amelyeket vadon termő változatokból fejlesztenének ki. A mezőgazdasági kurzus szándéka nem az volt, hogy megkíséreljék megújítani a rendelkezésre álló gabonaféléket és zöldségeket. Ezek a növények már nem voltak megfelelőek a növény növekedését, termőképességét biztosító kozmikus erők számára, nem tudtak megújulni. Rudolf Steiner szándéka az volt, hogy új vadon termő változatokat fejlesszenek ki, új és más tulajdonságokkal. Korunkban ennek kellene a táplálkozás alapjának lennie. Biztos, hogy minden komoly, a táplálkozásról szóló szellemtudományi tanulmánynak ebből az életfontosságú valóságból kell kiindulnia. Az is biztos, hogy az összes mezőgazdaságra és a táplálkozásra irányuló antropozófiai munka fő hajtóereje kell legyen az új kultúrnövény változatok kifejlesztése, valamint az átalakítás olyanféle irányítása, hogy ezen növények a mai Fény-korszakhoz szükséges erőket biztosítsák. A jövőben meg kell tanulnunk, hogyan kell egy valóban kiegyensúlyozott, egészséges táplálékot előteremteni. Koberwitz-ben Rudolf Steiner a vezető gazdálkodókkal félrevonulva külön útmutatást adott számukra arra vonatkozóan, hogyan fejlesszék ki a kultúrnövény-változatokat, és hogyan élesszék újra a földet. Ezeket az utalásokat – úgy tűnik – ők teljesen figyelmen kívül hagyták, kivéve néhány gazdálkodót az első évekből. Ők ma nem tartoznak a biodinamikus gazdálkodás főáramlatához. Pedig Rudolf Steiner világossá tette, hogy ez az irány egy sikeres biodinamikus módszer elengedhetetlen feltétele. Ebben a vonatkozásban nem tett lakatot a szájára. Kezdettől fogva azt mondotta az összegyűlt gazdáknak, vagy megtanulnak dolgozni az új módszerekkel, vagy tudomásul kell venniük, hogy a természet és az emberiség is elpusztul. Nincs más választás, mondta Rudolf Steiner. Attól, hogy ezzel a valósággal szívesen nézünk-e szembe vagy sem, még fennmarad az a kemény tény, hogy a természet és az ember is degenerálódik. Ezen könyvben leírt kutatások megkísérelnek fényt deríteni arra, miért merültek feledésbe Rudolf Steiner legfontosabb utalásai, milyen következményekkel járt ez a feledés, és mi az, amit még mindig megtehetünk annak érdekében, hogy a dolgokat a helyes irányba tereljük, mielőtt túl késő lenne.

4800 Ft / db
4800 Ft/db

Paul Emberson: Ember vagy számítógép

Kihez is szeretne szólni ez a könyv? Azokhoz az antropozófusokhoz, akik már megtették első lépésüket a technika világának megismerésében. Azoknak a Waldorf tanároknak, szülőknek, akikben élesen felvetődik ennek az Internetes világnak az ellentmondása. De tulajdonképpen mindazokhoz szól, akik úgy érzik, hogy nincs rendben a számítógép és az ember kapcsolata, és nyitottak arra, hogy megismerjék az antropozófia kutatásaiból származó eredményeket, tapasztalatokat. Akár ​észrevettük, akár nem, kétséget kizáróan a XXI. században egy olyan világba léptünk be, amelynek technikáját, szellemét a számítógép, az Internet és a hozzájuk kötődő „kütyük” határozzák meg. Sokszor feltesszük a kérdést: „Áldás ez, vagy átok?” A válaszok sokfélék. Sokan úgy gondolják, hogy ez az emberiség fejlődésének helyes útja, csak a visszaéléseket kellene megszüntetni. Sokszor számítógépes körökből jönnek baljós jövendölések, miszerint akár 30-50 éven belül a számítógépek átveszik a hatalmat az embertől, és kiiktatnak bennünket a világból, mint hasznavehetetlen élősködőket. A szülők pedig aggódva kérdezik, mit tegyünk, hogy gyermekeinket megóvjuk az egyre nagyobb méreteket öltő Internetes bűnözéstől, perverziótól. 1989-ben egy kis svájci faluban magalakult Paul Emberson vezetésével az Anthro-Tech Intézet. Az alapító és munkatársi közössége azt a célt tűzték ki, hogy Rudolf Steiner szellemtudományi kutatásaira támaszkodva feltárják a számítógép és az Internet lényét, lényegét. Olyan technikák kifejlesztését határozták el, amelyben az ember morális erői összekapcsolódhatnak az ember által teremtett gépekkel. Az Intézet ebben a témakörben közel 15 éve végez szellemtudományos kutatásokat és konkrét gép-kísérleteket. A kutatás eredményeit, tapasztalatait Paul Emberson több könyvben és cikkben tárta a nyilvánosság elé. A háromkötetesre tervezett „Gondhishapurtól a Szilícium völgyig” könyvéből angolul már megjelent az első két kötet, németül pedig az első kötet. A „Gépek és az emberi szellem” című könyve 2013-ban jelent meg angolul és németül. (A könyvet a közeljövőben szeretnénk magyarul is megjelentetni.) A most közreadott összeállításunkban azokat a cikkeket olvashatják, amelyek az Anthro-Tech News időszakos intézeti újságjában jelentek meg. Az öt cikk ötféle közelítésben, szellemtudományos megvilágításban tekinti át a számítógép, az Internet világának jelenét és jövőjét. Az így megrajzolt kép nem túl vigasztaló. Ugyanakkor feltárul előttünk egy lehetőség, egy másik út. Az írások egyértelműen kimondják, hogy a szellemtudományi kutatások eredményeit felhasználva a technika más irányba is fejlődhet. Az ember és a gép összekapcsolódása megkezdődött, és ez a jövőben egyre jobban felgyorsul. A kérdés a „hogyan”-ban rejlik! Lehetőség nyílik arra, hogy az ember a morális erőiből kiindulva úgy kapcsolódjon a gépekhez, hogy a gép a legnemesebb értelemben szolgálja az embert. De persze szabadságában áll az embernek az is, hogy a jelenlegi úton haladjon tovább és ő maga a gép, a gép-lény rabszolgájává váljon.  

4800 Ft / db
4800 Ft/db

Paul Emberson: Párhuzamos világok

Kedves Olvasónk! Örömmel számolunk be, hogy 2022 szeptemberétől a Szabad Gondoltok Háza közössége egy új kiadványt jelentet meg SZABAD GONDOLATOK HÁZA – FÜZETEK címmel. Új füzetsorozatot indítunk, amely szorosan kapcsolódik múltunkhoz is. A Szabad Gondolat folyóiratban időszakos kiadványként, mellékletként jelentettünk meg olyan írásokat, amelyeket fontosnak tartottunk, de az újság terjedelmi kereteit meghaladták. Mostani, új sorozatunkat azzal a határozott céllal indítjuk, hogy napjainkban és az elkövetkező nehéz időkben szellemi támaszt nyújtson. De ennél is többet szeretnénk: olyan szellemi táplálékot adni, amely ébresztően hat, és cselekvésre serkenti az egyes embereket – és még inkább a formálódó közösségeket. A Szabad Gondolatok Háza közössége új életcélt tűzött ki magának. Létre akarunk hozni az ország valamelyik csücskében egy olyan központot, ahol a biodinamikus gazdálkodás, a gyógynövény-feldolgozás, az Élő Tudományok Háza mellett különböző régi-új mesterségeket tanulhatnak meg a kezdeményezésünk fókuszpontjában álló fiatalok; ahol rátalálhatunk a tudomány, a művészet és a szakralitás egykor volt egységére. A sokféle szellemi és gyakorlati foglalkozást magába foglaló iniciatívát akár „emberképzőnek” is nevezhetjük. Ebben a sokoldalú élettevékenységben kiemelt szerepet játszik a technika, és ezzel összefüggésben a moralitás kérdése, mint jelen kultúrkorszakunk legnagyobb kihívása. Ezért indítjuk sorozatunkat Paul Emberson erre vonatkozó három kötetes könyvének egy fejezetrészletével, amely egy alig ismert és felismert témával foglalkozik, nevezetesen a világ és az ember fejlődését veszélyeztető kvantumfizika és a „nyolcadik szféra” összefüggéseivel. Azt reméljük, hogy az első füzet (és a soron következők is) további meg- és felismeréshez vezetik az olvasót, valamint a nehéz időkben bátorítóan hatnak, hogy a jót cselekedhessük. Frisch Mihály   Részlet a szerző Von Gondhishapur bis Silicon Valley (Gondishapurtól a Szilícium-völgyig) című könyvének XII. fejezetéből (utolsó két alfejezet) „Fejünkben – ahogy Rudolf Steiner mondja – gondolataink által képesek vagyunk magunkból kiemelkedni, és a Jót a Gonosztól megkülönböztetni. Valóban! De képesek vagyunk arra is, hogy gondolatainkban, magunkból kiemelkedve elhibázzuk a különbségtételt a Jó és a Gonosz között. Képesek vagyunk arra, hogy gondolatainkban egyenesen a nyolcadik szférához emelkedjünk. És éppen ez történt.” (Paul Emberson)

2200 Ft / db
2200 Ft/db

Rudolf Hauschka: Szubsztanciatan

Könyvünk ​azt a feladatot tűzte maga elé, hogy megmutassa: a ma még szinte általánosan uralkodó materialista természet-szemlélet meghaladható, az anyag lényszerű szemléletével. Egy nem materialista kémia először persze képtelenségnek tűnik, hiszen éppen az anyagról szóló tudománynak a materiális törvényszerűségekből kellene kiindulnia. Az általunk kifejtendő szubsztanciatanban azonban egyáltalán nincs szó e törvények tagadásáról. Vizsgálódásaink kiindulópontját éppen hogy a jelenségek és ezek törvényszerű folyamatai alkotják. Az emberek azonban gyakran és túlságosan könnyen megfeledkeznek arról, hogy a törvények érvényességének határaira is tekintettel legyenek. Egy műszaki szakembert joggal tekinthetnénk ostobának, aki ugyan ismeri egy vasgerenda teherbíró képességét, de akkor is ezzel számolna, amikor a gerenda anyaga hevítés hatására már egy másik halmazállapotba ment át. Így járnak el azonban manapság, amikor a Földön érvényes törvényszerűségeket a „millió fényévnyi” távolságokba is kivetítik a világegyetembe. A szerző évtizedeken keresztül olyan kísérleti kutatásokat folytatott, amelyek az anyag kozmikus lényének megismerésére irányultak, és ezzel az egész természetszemlélet számára új nézőpontot mutattak fel. De ettől függetlenül: már a dolgok minőségi vonásaira érzékeny pillantás kifejlesztése is új megvilágításba helyezheti az egyébként jól ismert jelenségeket. A materialista természetszemlélettől való elfordulás először semmi egyebet nem jelent, mint hogy a jelenségeket újra szemügyre vesszük egyfajta gondolkodó megismerést gyakorolva, ahelyett, hogy azokat csupán a mérték, a szám és a súly alapján ítélnénk meg, olyan „magyarázatokat” fűzve hozzájuk, melyeknek köszönhetően megmerevednek a hipotézisek és teóriák világában. (Részlet az első német kiadás előszavából)

5000 Ft / db
5000 Ft/db

Rudolf Hauschka: Táplálkozástan

„Az ​itt következő ”Táplálkozástan” hozzájárulásnak tekinthető az emberiség általános táplálkozási problémájának megoldásához, mégpedig olyan szempontok alapján, amelyeket eddig alig vettek figyelembe. A szerző feladatának tekintette, hogy ezt az egész problémát más szinten közelítse meg. Ennek során azt a tényt vette figyelembe, hogy az ember lelki-szellemi lény, aki egy mindent átfogó összefüggésben áll a világgal, mely összefüggés nemcsak a természettudomány által, hanem a szellemtudomány segítségével is megismerhető, s melynek hallatlan jelentősége van a táplálkozás kérdéseinél. A szerző nem tekintette feladatának, hogy recept- vagy szakácskönyvet írjon, de éppen úgy nem célja, hogy a táplálkozás-fiziológia vagy a tápanyagok kémiájának részletes kézikönyvét adja. A ”Táplálkozástan”-t első kísérletnek tekinthetjük abból a szempontból, hogy az emésztés fiziológiáját, a tápanyagok mérhető és nem mérhető minőségét újszerűen értelmezhessük. Az idő sörgetése arra kényszeríti a szerzőt, hogy ezt a kísérletet már vázlatként is nyilvánosság elé tárja.” (Részlet a könyv előszavából)

5000 Ft / db
5000 Ft/db