A Föld és ember címet viselő most kiadott előadásai gazdálkodók és kertészek munkacsoportjai által kezdeményezett különböző fórumokon és konferenciákon hangzottak el. Ám az érintett témák, a megfogalmazott gondolatok annyira univerzálisak, annyira túlnőnek egy szűk értelemben vett mezőgazdálkodás keretein, hogy túlzás nélkül mondhatjuk: ezek az előadások mély betekintést nyújtanak emberi létezésünk valós alapjaiba. Miközben"átrágjuk" magunkat e könyv hasábjain, tanulmányozva a világerők "gondolatmenetét", tulajdonképpen gyakorlunk. Gyakkoroljuk abban a formában átélni átélni és megismerni a világot, ahogyan az létrejött. Mozgásában és működésében követjük nyomon a látható kialakulását a láthatalanból és fordítva: a látható elillanását a láthatatlanba- minezt az állatvilág vagy az emberi test folyamatain keresztül. Ezáltal egy olan emberkép formálódik meg bennünk, amely a maga elevenségében mint, "világból sarjadt lény" áll előttünk. Napjainkban bárki megtapasztalhatja , hogy mennyi valótlan, képtelen, szinte betegítő gondolat áraszt el bennünket. Hogy ezek bénító ólomköpenyén át tudjuNK hatolni, szükséges erősíteni gondolkodó erőnket. Dr. Karl König erős, egészséges, gyyógyító erőt hordozó gondolatai bennünket is ösztönözhet arra, hogy valóban rátaláljunk emberi létezésünk valós alapjaira.
Hét előadás ( Dornach, 1920. október 17-31. ) Első előadás: Kitüntettt pontok felfedezése a világtörténelemben mint szimptomatikus történelemszemlélet. A keleti szellemi élet utóhatásai. Közép- és Nyigat-Európában. Platonizmus és arisztotelizmus. Kelet kultúrája : az én-érzés tompa átélése, az én a gondolkodás, érzés, akarat szintje felett áll. Nyugat kultúrája : az én belefúródik a külső tényekbe, a gondolkodás, érzés, akarat szintje alatt hat, Közép kultúrája: az én világos, teljes megértése, belső megragadása. Egyén vagy tömeg kérédse. A Kelet, -Nyugat, és Közép-Európában élők adottságai, lehetőségei. A beavatási kultúra feladatai. Második előadás: Az emberi individualitás fontossága korunkban. Az én -tudat fejlődése a XV. század óta. A történelmi hármas tagozódás: Nyugaton gazdasági gondolkodás, amely mindent eláraszt, Keleten a - ma már dekadenciába fordult - szellemi vallásos jelleg, Közép a régi Rómából örökölt politikai-jogi-állami beállítódás. A hármas tagozódás tudatosulása ellenében ható szellemi lények a nyugati és a keleti emberben. Harmadik előadás: Ami a római világbirodalomban kaotikusan együtt élt, az három részre szakadt. A három áramlat kialakulása a npvándorlás viharában. A világban elterjedt az új gazadsági élet, amely elevenen hat, egy kihunyó ( kinyilatkozáson alapuló ) szellemi élet, és egy Rómától örökölt, elavult jogi-politiai- állami szemlélet. Közép-Európának egy önmagában eleven, saját gyökereiből kinövő szellemi életet kellene felnevelnie. A hármas tagozódás tudatosulása ellenében ható szellemi lények a Közép embereiben. Negyedik előadás: Schiller Esztétikai levelei és Goethe A zöld kígyóról és a szép Liliomról szóló meséje közötti összefüggés. Schiller küzdelme a Nyugat szellemivel, Goethe küzdelme a kelet szellemeivel. A szociális organizmus hármas tagozódásának előérzete. A modern gazadsági élet valódi természete. A gazdasági gondolkodás a modern korban pusztító elem, ezért folytonosan szembe kell helyezni vele a szociális organizmus szellemi tagjának építő elemét. Ötödik előadás : Az emberiség lemondott arról, hogy a világ jelenségeiben észlelje a szellemit. Az intelektualizmus, mint köztes állapot. Az intelektus nem a megismerést szolgálja. az emberiségfejlődés menete Keleten, Nyugaton, és a Közép régiójában. Csak ha belülről értjük meg az emberiségfejlődés menetét, akkor ismerjük fel a hármas tagozódás szükségszerűségét. Imaginációs, inspiráció, intuíció. Hatodik előadás: A Golgotai Misztérium ténye. Krisztus megértésének alakulása a gnózistól a jelenkorig. Róma, a római tekintélyelv tovább élése az egyházban és a mai tudományos életben. A kinyilatkoztatások iránti fogékonyság Keleten, a csak a gazdaságban rejlő fogékonyság észsezrűség Nyugaton, a Közép szellemiségének megsemmisülése Közép-Európában. Új szellemi élet kialakítása a megsemmisültből és Krisztus meglátása. Hetedik előadás: A küszöbön álló Krisztus-élmény a XX. században. A nemzeti sovinizmus szellemi háttere. Szellem-én, életszellem, szellemember. A belső világ csíraszerű előkészítése, hohgy a jövőben a külső is megfelelően tudjon alakulni.
A Misztériumalakzatok című előadássorozatot Rudolf Steiner 1923 végén, közvetlenül a Karácsonyi Gyűlést megelőző négy hétben tartotta, arra való felkészítésnek, ráhangolásnak szánta. Az előadásokban megjelenik többek között az epheszoszi misztériumtanítások alaphangulata. Betekintést kapunk a hiberniai misztériumokba, a beavatandók lelki felkészítésébe és a beavatandók lelki élményeibe. Ízelítőt kapunk a tanítás tartalmából, amelyben Arisztotelész részesítette Nagy Sándort. Megjelenik a három kabír alak és a szamothrakéi kabír misztériumok. Áttekinthetjük a változásokat a görög misztériumoktól a középkorig: Bemutatásra kerül a középkori rózsakeresztesség eredete (templom nélkül, de morális összetartással). Goethe Faustja és a rózsakeresztes laboratóriumok. A természet szellemeinek visszahúzódása az emberi megismerés elől; a természet folyamatai absztrakciókká válnak. A kozmikus intelligencia elvesztése a középkori kutatónál. „Különböző korok misztériumai számtalan alakzatban léteztek a Föld különböző tájain. […] Minden vidéknek megvolt a maga sajátos misztériumalakzata az ottlakóknak, illetve az azon a területen uralkodó viszonyoknak megfelelően. […] Ami a Golgotán történt, bizonyos módon összefoglalja mindazt, ami a Földön a különböző misztériumokban szétszórva volt jelen. A Golgotai Misztérium különbözött azonban minden más misztériumtól, amelyeket bemutattam önöknek, mégpedig abban, hogy az egész világ előtt, úgyszólván a történelem színpadán zajlott ez a misztérium, a régebbi misztériumok viszont a templom mélyének homályában játszódtak le, és a templom mélyének e homályából küldték ki impulzusaikat a világba. […] Aki valóban érti a Golgotai Misztériumot – nem attól értjük, hogy a történelemből ismerjük a róla fennmaradt híradásokat –, az ugyanakkor az azt megelőző misztériumokat is érti.”