Biodinamikus és Waldorf termékek

belépés / regisztráció
belépve maradok
Jelszó emlékeztető
Jelszó emlékeztető
0
A kosár üres

Töviskertem

Töviskertem az Óperenciás tengeren innen, de a Tiszán túl található. Mikor immár tíz éve telepítettük az első cserjéket a Szolnok melletti Tenyőszigeten, a környékbeliek érdeklődéssel figyelték a folyamatot, legtöbbjük számára a homoktövis ismeretlen növény volt. Jóllehet a homoktövis nem idegen ettől a tájtól. A hazánkban is őshonos növény természetes élőhelyei a folyópartok (voltak). A folyószabályozás következtében azonban a vadon növő homoktövis elvesztette életterét.

Ültetvényünket, a „Töviskertemet” 2010-ben telepítettük, egy 4 hektáros területen. Családi örökségből került hozzánk ez a darabka föld, és kertészmérnökként rögtön tudtam: én itt szeretnék egy gyümölcsöst megvalósítani, hamar a homoktövisre esett a választásunk. A terület adottságai miatt – távol van a műúttól, a Tisza régi folyómedrének vonalán terül el, fasorokkal védve – kiválóan alkalmas ökológiai művelésre. Családom hosszú ideje növénytermesztéssel foglalkozik, értékes tapasztalataikkal, munkájukkal nagyban hozzájárulnak a Töviskertem sikeréhez.Az ültetvény termőre fordulása után fogtunk bele a termés feldolgozásába. Először csak a sokak által ismert és kedvelt homoktövisvelőt készítettünk. Az egész család és a barátaink is lelkes fogyasztóvá váltak, és közösen éreztük azt a rengeteg jótékony hatást, amit a homoktövis rendszeres fogyasztása adott.

Később termékfejlesztésbe fogtunk, mert szeretnénk megmutatni, hogy a homoktövis nem csak egy savanyú bogyó, amit gyorsan le kell gyűrni, amin túl kell esni, mert „az íze bűn rossz, de legalább egészséges”, hanem számos izgalmas és finom étel-ital készíthető belőle egészen egyszerűen, vagy egy kis fantáziával.Reméljük, hogy termékeink között a homoktövis-kedvelők és a (fenntartásokkal) érdeklődők is megtalálják a számukra kedveset. Nem titkolt vágyunk, hogy ez a kiváló értékekkel rendelkező gyümölcs egyszer helyet kapjon minden család kamrapolcán, minden gyermek iskolatáskájában egész évben, hogy értékes vitaminokkal, bioaktív hatóanyagokkal, ásványi anyagokkal, esszenciális zsírsavakkal és energiával tölthesse fel fogyasztóit.

Termékek

Töviskertem -Bio Homoktövis velő

Összetevők: bio homoktövis 100% Homoktövis velő kíméletes eljárással, ellenőrzött üzemi körülmények között készülnek, biogazdaságban termesztett homoktövisből, Askola fajtából. Ez a fajta természetes, tiszta savanyú ízű, nincs kellemetlen mellékíze. Naponta elfogyasztott egy-két pohár homoktövisvelő (tízszeresére hígítva) természetes vitamin és ásványianyag-tartalmával segít egészségünk megőrzésében, koncentrálóképességünk fenntartásában, állóképességünk javításában. Organic, 100% gyümölcs, cukormentes, tartósítószer mentes, vegán. Kiszerelés: 250 ml, 500 ml, 3 liter Gyártó: Töviskertem , Szolnok melletti Tenyősziget

2020 Ft / db
8080 Ft/l

Töviskertem -Mézes bodzavirág szörp homoktövissel

Homoktövises bodzaszörpü magas minőségű, prémium szörp, természetes összetevőkkel. Gyümölcstartalma 70%. Igazi élvezet a bodzavirág intenzív aromájával.  Homoktövises szörpjeinket télen meleg italként nyáron hideg üdítőként is fogyaszthatjuk. A homoktövis bodzavirággal összefonódva kiváló immunerősítő párost alkot, a bodza megfázások esetén az egyik legjobb természetes gyógymód, mivel lázcsillapító hatású, enyhíti a köhögést és segít az izzadásban. A homoktövis szörp csupán almával és hazai mézzel édesített, így finomított cukrot nem tartalmaz. Szódával készítve üdítő kísérője a meleg nyári napoknak. Használhatjuk öntetként fagylaltokhoz, reggeli crunchykhoz, jughurtokhoz is. 3kg-os kiszerelésből kényelmesen és gyorsan készíthetünk izgalmas frissítőt családi összejöveteleken, kerti partikon. Prémium minőségű homoktövis szörpjeinket vendéglátóhelyeknek is ajánljuk.  Bag-in-box technológiának köszönhetően a szörpök a felbontást követően hosszú ideig (60nap) megőrzik minőségüket hűtés nélkül is. A csapnak köszönhetően cseppmentesen adagolhatók. Felhasználás: 1:5 arányban vízzel hígítva. Fogyasztás előtt felrázandó. Felbontás után, hűtés nélkül 60 napig fogyasztható. Összetevők: almasűrítmény, bio homoktövis, méz, víz, bodzavirág (70g/kg). Finomított cukormentes, tartósítószermentes. Kiszerelés: 0,5 liter, és 3 liter Gyártó: Töviskertem , Szolnok melletti Tenyősziget

2580 Ft / db
5160 Ft/l

Töviskertem -Mézes homoktövis- gyömbér szörp

Homoktövises gyömbérszörp magas minőségű prémium szörpkülönlegesség, természetes összetevőkkel. A gyömbér csípőssége, a homoktövis fanyarsága almával és mézzel szelídítve jelenik meg ebben a szörpben. Télen meleg italként nyáron hideg üdítőként fogyaszthatjuk. A gyömbér évezredek óta használt gyógynövény, emésztésjavító, fertőtlenítő hatású. Több mint 5000 éve használják megfázásos esetekben, hurutoldó, köhögés- és lázcsillapító hatásának köszönhetően. Emésztési zavarok esetén is kitűnő ellenszer, gátolja a gyulladások kialakulását és segítséget nyújt terhesség alatt a hányinger csökkentésében is. Almával és hazai mézzel édesítve,  finomított cukrot nem tartalmaz. Szódával készítve üdítő kísérője a meleg nyári napoknak. Használhatjuk öntetként fagylaltokhoz, reggeli crunchykhoz, joghurtokhoz is. Összetevők: almasűrítmény, bio homoktövis, méz, gyömbér, víz. Finomított cukormentes, tartósítószermentes. A mézes homoktövis szörp fogyasztásával különleges kulináris élménnyel ajándékozhatjuk meg magunkat. Téli hideg napokon meleg italként, nyáron frissítő üdítőként készíthetjük. A homoktövis és a gyömbér nem éppen hétköznapi, de annál finomabb és izgalmasabb párosa ez a szörpkülönlegesség. A gyömbér évezredek óta használt gyógynövény, emésztésjavító, fertőtlenítő hatású. Több mint 5000 éve használják megfázásos esetekben, hurutoldó, köhögés- és lázcsillapító hatásának köszönhetően. Emésztési zavarok esetén is kitűnő ellenszer, gátolja a gyulladások kialakulását és segítséget nyújt terhesség alatt a hányinger csökkentésében is  A homoktövis egyik legértékesebb hazánkban őshonos gyümölcs, kitűnő immunerősítő, gyulladáscsökkentő, pozitív hatásait felsorolni sem könnyű. A homoktövis szörp csupán almával és hazai mézzel édesített, így finomított cukrot nem tartalmaz. Szódával készítve üdítő kísérője a meleg nyári napoknak. Használhatjuk öntetként fagylaltokhoz, reggeli crunchykhoz, joghurtokhoz is. 3kg-os kiszerelésből kényelmesen és gyorsan készíthetünk izgalmas frissítőt családi összejöveteleken, kerti partikon. Mézes szörpjeinket a gyerekek is nagyon szeretik, színe felhígítva élénk narancssárga, íze mézes gyümölcsös. Röviden: a homoktövis szörp fogyasztása mindenkit felvillanyoz! ? Kiszerelés: 500 ml  és 3 liter Gyártó: Töviskertem , Szolnok melletti Tenyősziget

2580 Ft / db
5160 Ft/l