Biodinamikus és Waldorf termékek

belépés / regisztráció
belépve maradok
Jelszó emlékeztető
Jelszó emlékeztető
0
A kosár üres
Kezdőlap Termék előállítók Erdődi Biokertészet

Erdődi Biokertészet

A biogazdálkodás szellemisége 1986-ban érintett meg a gödöllői egyetemen tartott „vegyszermentes” gazdálkodási tanfolyamon, amely azóta is minden évben megtartásra kerül Biodinamikus tanfolyam néven. Ekkor még az iparban dolgoztam, de a rendszerváltás utáni hanyatló ipari miliőben már nem éreztem jól magam.

Váltottam, s fő állásban több cégnél is üzletkötőként tevékenykedtem. Közben másodállásban 1996-ban a visszakapott 5 ha-os szülői örökségen, őseim tapasztalatára támaszkodva kezdtem el gazdálkodni konvencionális módon.

A biotermelés szemléletének csíráját Dr. Mezei Ottóné Klárika nénitől – aki a magyar Biokultúra Egyesület alapítója, illetve a Rudolf Steiner útmutatásai alapján kialakult biodinamikus gazdálkodás magyarországi „anyja” – kaptam.

Az átállás kezdetén a biogazdálkodásban fontos vetésforgóban az akkori tudásom alapján talajt gyógyító zabot, lucernát vetettem tönkölybúzával kiegészítve. 

1999-ben egy biogazda tanfolyam elvégzését követően tértem át a biogazdálkodásra. A biogazdálkodásra való átállás tanulásának kezdetén gabonaféléket kezdtem termelni. 2004-től a vetésszerkezetembe a zöldségfélék termesztését is beillesztettem. A régióban tudtommal egyedül én foglalkozom biobúzafű termesztéssel, melyet a saját gazdaságomban megtermelt bio tönkölybúzából nevelek.

2011-től egyes termékeim feldolgozásával bővítettem tevékenységemet. A helyi hadházi tájjellegű káposztából tejsavas erjesztésű savanyú káposztát, tönkölybúzából lisztet, napraforgóból hidegen sajtolt olajat készítünk.

Az utóbbi öt évben biodinamikus, regenatív gazdálkodást folytatok. A regenatív mezőgazdaság gyógyítja a talajt, fejleszti a biodiverzitást, javítja a vízgazdálkodást, szenet köt meg a talajban. Talán az emberiség egyetlen reális reménye a klímaváltozással szemben. A biodinamikus gazdálkodás természetes anyagokat és folyamatokat használ a növények termesztéséhez és az élelmiszerek előállításához, a gazdaságot egyetlen „élő organizmusnak” tekinti. Ezek a módszerek biztosítják, hogy az általam megtermelt növények nemcsak garantáltan vegyszermentesek de a legmagasabb beltartalommal is rendelkeznek.

Jelenleg 30 ha-on gazdálkodom Hajdúnánáson, szezonálisan közel 15 embernek, összességében több mint 1000 munkanapra való munkát biztosítva, kézi gyomirtás, betakarítás, áruválogatás, piacra való készülődés során.

 

 

 

Termékek

Erdődi Vöröshagyma Kg

Biodinamikus termesztési móddal termelt vöröshagyma. 

1600 Ft / kg
1600 Ft/kg

Erdődi Batáta - lila 1 kg

Demeter minősített termék Biodinamikus termesztési móddal előállított, fehér husú édesburgonya - tápanyagokban rendkívül gazdag.  A fehér húsú batáta (édesburgonya) egy különleges változata a jól ismert narancssárga fajtának, amelyet enyhébb íz és semlegesebb karakter jellemez.  Íz és állag: Íze kevésbé édes, inkább a gesztenyére vagy a hagyományos burgonyára emlékeztet. Állaga szárazabb, lisztesebb és keményítőben gazdagabb, mint a narancssárga változaté, így sütéskor jobban megőrzi a formáját. Felhasználás: Kiváló választás sós ételekhez, például hasábburgonyának, chipsnek vagy pürének, ha nem szeretnénk túlságosan édes végeredményt. A diétázók gyakran használják a hagyományos krumpli helyettesítésére.

2650 Ft / kg
2650 Ft/kg

Erdődi Batáta - sárga 1kg

Biodinamikus termesztési móddal előállított, sárga husú édesburgonya - tápanyagokban rendkívül gazdag, kiemelkedő béta-karotin forrás. Próbálja ki sütőben sütve!

2400 Ft / kg
2400 Ft/kg

Erdődi Bio Fűszerpaprika édes 100g

Biodinamikus termsztési móddal termelt fűszerpaprika őrlemény. A termék hivatalosan bio tanusított termék.  Kiszerlés: 100g/ csomag 

2150 Ft / csomag
21.5 Ft/g

Erdődi Bio Fűszerpaprika édes 200g

Biodinamikus termsztési móddal termelt fűszerpaprika őrlemény. A termék hivatalosan bio tanusított termék.  Kiszerlés: 200g/ csomag 

3800 Ft / csomag
19 Ft/g

Erdődi Burgonya Aloutte piros héjú- 5kg

 Biodinamikus gazdálkodásból származó, Piros héjú, „B”  tipusú burgonya.  A konyhai felhasználás célja szerint három nagy csoportba osztják a burgonyafajtákat a gumók keményítőtartalma szerint.  A keményítőtartalomtól függ, mennyire fő szét a krumpli, vagy mennyire marad lisztes, szemcsés. Ez utóbbiaknak a legmagasabb keményítőtartalmúak.  „A” (salátának való), „B” (főznivaló) és „C” (sütnivaló) betűvel jelölik, illetve a keményítőtartalom-határértékek között álló fajtákat esetenként „A-B” és „B-C” jelöléssel különböztetik meg. 

8000 Ft / csomag
1600 Ft/kg

Erdődi Burgonya sárga héjú- Hópehely - 5kg

Biodinamikus  gazdálkdási móddal előállított sárga héjú burgonya  Hópely "B" típus.  Magyar fajta, karakteres íze megkülönbözteti a többi burgonyától, sokan ezért szeretik, általános az ajánlott felhasználása. A konyhai felhasználás célja szerint három nagy csoportba osztják a burgonyafajtákat a gumók keményítőtartalma szerint.  A keményítőtartalomtól függ, mennyire fő szét a krumpli, vagy mennyire marad lisztes, szemcsés. Ez utóbbiaknak a legmagasabb keményítőtartalmúak.  „A” (salátának való), „B” (főznivaló) és „C” (sütnivaló) betűvel jelölik, illetve a keményítőtartalom-határértékek között álló fajtákat esetenként „A-B” és „B-C” jelöléssel különböztetik meg.   

8500 Ft / csomag
1700 Ft/kg

Erdődi Cékla Kg

Biodinamikus termesztési móddal termelt cékla. 

1850 Ft / kg
1850 Ft/kg

Erdődi Fokhagyma db

Biodinamikus termesztési móddal előállított fokhagyma.

550 Ft / db
550 Ft/db

Erdődi Karalábé Gigant db

Biodinamikus termesztési móddal előállított termék.  Gigant típusú karalábé, mint neve is jelzi egy  óriásira növő, vaj-puha karalábé fajta. 

960 Ft / db
960 Ft/db

Erdődi Petrezselyem gyökér - 0,5 kg

Biodinamikus termesztési móddal előállított petrezselyem.  Kiszerelés : 1 csomag / 0,5 kg 

2450 Ft / csomag
4900 Ft/kg

Erdődi Sárgarépa - Gerzson 1Kg

Biodinamikus gazdálkodással előállított vaskosabb, lédús sárgarépa, mely a  Gerzson diétába lédúsossága miatt is alkmazható. Kiszerelés: 1 csomag / 1 kg 

1260 Ft / csomag
1260 Ft/kg